2019-et írunk, és vonattal utazni népszerűbb, mint évtizedekkel ezelőtt. De mennyire nehéz Európában az embereknek gyalog eljutni az állomásra, majd egy vonatra felugrani és az ország fővárosába eljutni? Az EDJNet több mint 40 millió utat vizsgált több mint 20 000 állomáson, hogy választ kapjon erre a kérdésre.
Úgy látszik, hogy Európában az emberek most többet utaznak vonattal, mint bármikor. Az Eurostat legfrissebb statisztikai adatai szerint az év második negyedévében legalább 2,4 milliárd ember vonatozott az Európai Unióban. Az utasok száma egyre nő. Egyes médiumok szerint a flygskam nevet viselő mozgalom is hatással lehet az európai vasúti forgalom növekedésében: ez a mozgalom arra buzdít, hogy a klímavédelem érdekében bojkottáljuk a repülést. Természetesen az országok közötti különbségeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. De az általános tendencia az, hogy az európai vonatokon utazók száma évek óta növekszik és 2019-ben sem lesz ez másképp.
2012-ben a Southamptoni Egyetem Közlekedési Kutatócsoportja, John Preston professzor vezetésével, olyan 37 „nehéz”, „könnyű” és „változó” akadályozó tényezőt tartalmazó listát jelentett meg, amelyek miatt az emberek inkább nem utaznak vonattal. A nehézy akadályok könnyen felismerhetők és minden utazóra igazak, míg a könnyű és a változó akadályok inkább az egyéni utazóktól függenek.
Az egyik legnagyobb akadály az elérhetőség, vagyis az, hogy a vasútállomás vagy a vasút milyen közel van az emberek lakóhelyéhez és munkahelyéhez. Ha egy pályaudvar túl messze van, vagy nem jár oda vonat, ahova el szeretnénk jutni, akkor egyszerűen nem fogjuk használni. De az elérhetőség kérdése nem olyan egyszerű. A közlekedési szakemberek kimutatták, hogy kétféle szempont befolyásol bennünket, amikor a közlekedési eszközt választunk: a fizikai távolság és a pszichológiai távolság.
Ebben a cikkben kétféle szempontból beszélünk a távolságról: kilométerek és lépések vonatkozásában. Más szóval, elsősorban a fizikai távolságot vizsgáljuk. Megnézzük az állomás közelében és az attól távol élőket, megkeressük, hogy mi a közös ezekben az emberekben és mi választja el őket egymástól. Tudjuk, hogy a valós számokon túl más szempontok is befolyásolhatják őket. A vasútállomás valódi távolsága olyan tényezőktől is függ, mint a mozgáskorlátozottság, a nyilvános helyek megközelíthetősége, és az időjárás, hogy csak párat említsünk. Attól is függ, hogy milyen messzire utazunk — ha például a teljes utazás 5 óra, akkor egy 20 perces séta az állomásra valószínűleg nem olyan sok. De ha 20 perces utazásról van szó, akkor már egy 10 perces séta is indokolatlannak tűnhet.
Egyeseknek egy kilométer is nagy táv, míg másoknak csak egy séta. Azt azonban kijelenthetjük, hogy azok, akik 1000 lépésre (kb. 800 méterre) vannak az állomástól, azoknak rendkívül jó a vasúti összeköttetésük, akik 5000 lépésre, azoknak nagyon jó az összeköttetésük, míg a 10 000 lépésen belül élőknek egyszerűen csak jó az összeköttetésük a vasúti közlekedéssel. Ha egy állomástól több mint 30 000 lépésre élünk, azaz több mint 24 kilométerre, arra azt mondjuk, hogy rossz a csatlakozás.
ISTEN HOZTA STORUMAN
Képzeljük el egy pillanatra, hogy a messzi Västerbotten megyébe utazunk, Svédország északi részén, az Európai Unió egyik leggazdagabb országában. Észak felé haladunk (de még mindig messze a tényleges távoli északtól, ahogyan a helyiek mondják). De ne húzzuk az időt, ugorjunk, megérkezünk Storuman településre. Az azonos nevű tó körül elhelyezkedő Storuman talán nem válhatott volna várossá, ha nem lenne itt a a 20. század elején épített vasútállomás. Azért kissé ironikus, hogy a storumaniak Svédországban bárki másnál messzebb laknak a fővárosba vezető vasútállomástól.
Storumanban a pályaudvar még mindig működik. Néhány hónapig minden nyáron itt haladnak keresztül a vonatok az Inlandsbanan vonalon. Ezt a szakaszt azonban 1992 óta nem használják a mindennapi tömegközlekedésben. Elsősorban azok a turisták utaznak erre, akik Svédország belső vidékét szeretnék felkeresni. Európában számos, a Storumanihoz hasonló vasútállomás található. Bár ez az állomás, még ha korlátozott mértékben is, de működik, a vállalkozások, és mások már nem ennyire szerencsések.
AMI AZ ADATOKBÓL KIOLVASHATÓ A VASÚTI KÖZLEKEDÉS ELÉRHETŐSÉGÉRŐL EURÓPÁBAN
410 millió ember helyzetét elemeztük 16 európai országban és több mint 22000 állomáson. A következő országok szerepelnek a elemzésben: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Horvátország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Svédország, Szlovénia és az Egyesült Királyság. Becsléseink szerint ezekben az országokban bármelyik személy valószínűleg két (Cseh Köztársaság) és maximum 12 (Horvátország) kilométer távolságra él a legközelebbi vonatállomástól.
Nyilvánvalóan vannak olyan országok, ahol az emberek könnyebben jutnak el a pályaudvarra, mint máshol. Becslésünk szerint azonban az az általános, hogy a többségük viszonylag könnyen eléri a vasútállomást. Ha hozzáadjuk a 410 millió embert, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy 350 millióan maximum 10 ezer lépés után eljut az állomásra. Az adatainkban szereplők túlnyomó többsége jó összeköttetéssel rendelkezik, legalábbis amikor a közelben működő állomásról van szó (bár lehet, hogy a szolgáltatás nem olyan jó).
Cseh Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, Belgiumban és Németországban tízből 9 embernek kevesebb, mint 10 000 lépést kell sétálnia a vasútállomásra, ahonnan a fővárosba vonatozhatnak. Ha kivesszük Belgiumot, és hozzáadjuk Ausztriát és Dániát, akkor olyan országlistánk lesz, ahol 10-ből legalább 2 lakosnak kevesebb, mint 1000 lépést kell megtennie egy adott vasútállomásig — ezeknek az embereknek rendkívül jó az összeköttetésük.
1.000, 5.000, 10.000, 30.000 LÉPÉS
A rossz összeköttetéssel rendelkező emberek abszolút száma – azok az emberek, akik legalább 30000 lépésre élnek az állomástól - adataink szerint igen alacsony. Valójában azt látjuk, hogy a vizsgált 16 ország közül 6-ban szinte senki sincs ebben a csoportban. Az egyes országok népességszámához viszonyítva a rossz összeköttetéssel rendelkező emberek elsősorban Horvátországban, Finnországban, Bulgáriában, Svédországban és Portugáliában élnek.
Ha az előző grafikont tanulmányozzuk, akkor valószínűleg észrevesszük az általunk említett országokat, mind a jó, mind a rossz elérhetőség szempontjából. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, és látni fogunk valamit: úgy tűnik, hogy minden országban található eloszlás.
DE MI A HELYZET AZ EMBEREKKEL, AKIK NEHEZEN JUTNAK EL A VONATOKHOZ?
(minden négyzet 10 000 embert jelent)
Emlékeznek még Storuman lakóira? A svédországi grafikon tetején láthatjuk őket. A legnagyobb különbségek Finnországban, Svédországban, Horvátországban, Portugáliában, Olaszországban és az Egyesült Királyságban figyelhetők meg. De még olyan helyeken is, mint a Cseh Köztársaság, akadnak olyanok, akik messzebb élnek az állomástól, mint mások. Közhely, de érdemes rámutatni, és ez vezet el az utolsó kérdésünkhöz.
Mivel magyarázhatók ezek a különbségek? Máshogy megfogalmazva: mi a közös azokban az emberekben, akik messze élnek az állomástól, ha egyáltalán van közös bennük? A kérdés megválaszolásához lépjünk vissza egyet, és nézzük meg az adatokat más szempontból. Képzeljünk el három embert, akik ezekben az országokban élnek, különböző régiókban: városi, vidéki és valószínűleg hamarosan várossá váló településen.
Álljunk meg itt egy pillanatra. Mert 410 millió az nagyon sok embert jelent. Ezek közül körülbelül 73 millióan vidéki térségekben élnek. Egyes országok pedig kétségtelenül inkább vidékibb, mint más államok.
NÉHÁNY ORSZÁGBAN SOK EMBER ÉLHET VIDÉKI TERÜLETEKEN
Ha csak a városi területeket vesszük figyelembe, tízből legalább nyolc ember érheti el a vasútállomást 10000 lépésen belül minden elemzett országban. Jó a vasúti összeköttetésük. Dániában az ország két városában az emberek 99 százaléka 5000 lépéssel jut el a vasútállomásra. Nekik nagyon jó az összeköttetésük. Ezzel ellentétben a vidéki térségekre vonatkozó becslésünk: csak Csehországban és Belgiumban 10-ből 8 embernek jó az összeköttetése a vasúttal.
Körülbelül 7,7 millió ember él legalább 30000 lépésre a vasútállomástól, ahonnan eljuthatnak az ország fővárosába. Ezek közül legalább 4 millió vidéken él. Nekik rossz az összeköttetésük. Míg az európai vidéki lakosság majdnem 6%-a távol helyezkedik el a vasútállomástól, addig a városokban csak 0,3%, míg a köztes térségekben élőknek valamivel kevesebb, mint 2%-a.
Amikor ilyen történetet olvasunk (és írunk!), könnyen a külsőségeknél ragadunk le. Ha napi 10 000 lépést teszünk Storuman központjától a legközelebbi reptérig, az Lycksele-be sétálva, legalább 15 napba telne — ennél mi sokkal gyorsabban szeretnénk eljutni a repülőtérre.
De nem Storuman az egyetlen hely, ahol szélsőséges távolságok vannak. Vegyük például Nuorgam falut, Finnország legészakibb részén. Ha az ott élő 200 ember közül valaki Helsinkibe menne, először több, mint 400 kilométert kell utaznia egy Kolari nevű kisvárosba. Vagy ennek a távnak a felénél felül a gépre az Európai Unió legészakibb repülőterén, az Ivalon lentoasemán.
Hasonló esetet találunk a horvát városban, Dubrovnikban. Az ott lakóknak repülőgépre kell szállniuk, ha Zágrábba akarnak eljutni, vagy több mint 150 kilométert kell megtenniük Splitbe, hogy onnan vonattal mehessenek tovább. De mi a helyzet, ha Bosznia-Hercegovinába utaznánk? — kérdezhetnék. Nos, úgy tűnik, hogy ez már nem lehetséges, mert 2016-ban felfüggesztették közlekedést a Szarajevó-Zágráb vasútvonalon.
Ne felejtkezzünk el a Storumanban, Nuorgamban és Dubrovnikban élőkről. Ők azon milliók közé tartoznak, akik olyan helyen élnek, ahol a vasúti összeköttetés rossz, elsősorban is a vidéki térségekben. Ezek a területek gyakran a többi közszolgáltatás szempontjából — például szülészeti osztályok vagy közép- és felsőoktatási intézmények — is rosszak. Ez egyhamar nem fog változni. Az utóbbi években teljes vasútvonalakat vagy vonalszakaszokat zártak be (például a görögországi Peloponnészoszi-félszigeten és a portugáliai Trás-os-Montes-ben), vagy ezek bezárását fontolgatják (mint ahogy sok vidéki térségben is ez történik Franciaországban).
Az itt élők számára a vasút egyszerűen nem jelent alternatívát. De ezek az adatbázis szélsőértékei. Adataink lényegében azt mutatják, hogy az emberek túlnyomó többsége meg tudja közelíteni a 16 országban megvizsgált vasúti hálózatokat, hiszen nekik építették ki. A vasút nagy lehetőségeket rejt magában, és a fizikai távolság szempontjából ezeknek az emberek nem ütköznek olyan akadályba, ami miatt ne tudnák a vonatot választani. Ha a vasútvonalak bezárása folytatódik, ez természetesen megváltozhat.
De az elérhetőség nem minden. Elemzésünk nem veszi figyelembe a vasutak vagy a vonatok minőségét. Amint azt már a cikkünk elején elmondtuk, legalább 37 “nehéz” és “könnyű” akadályozó tényező létezik, amelyek miatt nem választanánk a vonatot.